Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Éjszaka

— 25 — visszatérjen s kíváncsian pördüljön egyet körülöttem. Egy lappantyú röpköd itt, már-már azt hiszem, hogy irántam érdeklődik, oly kitartással jelenik meg újra. Ekkor fölfedezem a szunyograjt, amely a nyáréj langyos levegőjében egy tömegbe verődve sodródikarrább-arrább. A lappantyú éppen szúnyogvadászattal mulatozik, minduntalan közéje csap a rajnak. Engem talán észre se igen vesz. Az égen egy félköralakú világosabb pont van, ott most két ilyen puhatestű kisértet jelenik meg, úgy ront egymásnak, mintha párbajt akarna vívni. Pedig az indulatszó, amit e percben halkan hallatnak, nem haragos, sőt inkább gyöngéd. Nyilván szerelmi légyott és ebbe illő ölelkezés volt az ott. Alighogy összeértek, megint széjjelválnak s kiki megy tovább, amerre a kedvtelése vonzza. * Eközben pedig mélán süt a hold, s egyforma merevséggel néz le a világra. Beesett, mozdulatlan szeme hipnotizálja a földi világot. Véghetetlen álmosság hatalmasodik el az erdőn. A zöld sugarak vigigfeküsznek fán és gyepen; hozzá simulnak a vastag törzshöz s a hajlós bokorhoz; amit megérintenek, arról bágyadt csillogás verődik vissza. Hűvösen sorakozik egymás mellé a lopódzó holdsugár, amelytől semmi sem pirul el. Egybeolvad a milliárd fény-száll, mint a selymes árvalányhaj, amely százezrével is csak egy bokrot mutat. * Bágyadok s szinte érzem, hogy válnak zsibbadttá tagjaim. Még meg fog az erdő átka, s