Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

I. Arasznyi világ

I. Arasznyi világ. A tér és az idő végetlenségének a gondolata kínoz. Szétnézek és egy karikában elfutó nagy térséget látok magam körül; tekintetem megakad az ég aljára rajzolt sötét vonalon, amely alatt hegyek ködös gerincze hajlik le a síkságra, a tarka növényszőnyeggel borított lapályra; fölöttem egy óriási kék bura kivájt öble gömbölyödik, hol ragyogó fényesen, hol kihímezve gomolygó felhők árnyképalakjaivaí. Ez az én világom. A nagy mindenség határt nem ismerő messzeségéből mindössze ebben van részem, amit gyarló látásom tudomásul vesz. Ami ezen túl van, eltakarva a fold emeltebb részei által, elrejtve a kaczagó kékségü égbolt mögött: az már énnekem semmi; rám nézve nincs, nem látom, nem élvezem, nem jut el hozzám szépségéből, jóságából egy morzsányi sem. Hát még az idő! . . . A tovatűnő perczek, a melyek haladását még az isteni hatalom sem állíthatja meg; a perczekből növő órák, az órákból összerakott napok, esztendők! . . . Mikor az első ember meglátta a világot, azt a parányit, amely az ő szemhatárai közé volt ékelve, s mikor az utolsó ember le fogja hunyni a szemét örökre a kihűlő földön: a mindenség életében ez az egész időbeli távolság nem ér feí í*