Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

X. Szegény Pupák

X. Szegény Pupák. Eltűnődöm a múlton, ezen a szép mesén, a melynek megvan az a csudálatossága, hogy minél inkább távolodik tőlünk, annál szebben elsimulnak képéről a borongó árnyak, a durvább vonások, s utoljára nem marad egyéb képzeletünk előtt, csak fény, csillogás és szivárványszínekkel tündöklő köd, a mi körülveszi az emlékezet jelenségeit s beleöltözteti Alomország alakjainak a ragyogó köntösébe. Szegény Pupák! O is ilyen jelensége az én emlékezetemnek; arra való, hogy szaporítsa szomorúságomat, valahányszor eszembe jut, hogy a mi volt, az most már nincs többé; de arra is való, hogy visszakívánkozzam hozzá addig az időig, a mikor néha napján ketten tettünk ki egy egészet, egymásra lévén utalva a négyszemközt való elhagyatottságban. Vagy talán ez az indulat is csak a messzetünt mult hagyományos szépítésének az eredménye, a mi átszáll az apákról a fiakra, és megszólal a fiakban, mire apákká lesznek?! . . . Mindegy. Pupák iránt jogom van elfogultnak lenni; s ha most magam elé képzelem sárgásbarna avultas ködmönét, meg elragadó nyugalmát, a mint órahosszat tudott egy helyben állani mozdulatlan egykedvűséggel s belemerült a világ szemlélésébe, mint egy élő szobor: szinte elfog a vágy, hogy verset írjak hozzá. sí * <c Soha sem láttam olyan pompás, olyan nagyfülü uhut, a milyen ő volt, ez az én társam és barátom a zsenge fiatalság vadászati iskolájában, a ki vetekedett észbeli tökéletesség dolgában Simon Gyorgyéval, az oláh kerülővel. 7*