Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

VII. Május - Esik eső

38 ^ táplálja, füröszti, izmosítja a természetet; akkor bátran bízhatunk az újjászületés korszakában. Esik eső karikára! . . . Milyen gyönyörűség van ebben tavaszszal. A nyár esője csak a tikkadásban való megenyhűlés; több a jósága, mint a szépsége. Tiszta levegőre szomjazó tüdőnk szinte dobzódik a kéjben, amikor az igazi kánikulában végig hasgatják a kövér csöppek a megtüzesedett levegőt. Az eltompulásban való boldogság megnyugtató érzését kelti az istenigazában szakadó nyári zápor, a mit olyan felséges mulatság megbámulni a zölddel befuttatott veranda alól, vagy a nyitott ablak mögül ... De tavaszszal, amikor még nem kívánja megfogyatkozott nedvességének pótlását a langyos levegő, amikor csak olyan kötekedő húsvéti locsolódásnak tetszik az a kis víz, a mi apránkint fényesre potyolja az utczát: egészen más, sokkalta kedvesebb érzés, önzetlenebb öröm az, a mi a felhő keblének a megrepedéséből születik; hisz' ilyenkor egy-egy drága paránya az élet fogamzási erejének van felolvasztva minden esőszemben, a mit mohón kap el a gyönge falevél s a serkedő fű. A szerelem lopódzik be azzal a csöpp vízzel a növény ereibe; a finom rostok, a gyöngéd sejtek mintha mind tele szívnák magokat belőle, a tovább fejlődés, a megszaporodás vagy legalább a meggyarapodás erejével. Mindezt a tavaszi eső teszi, a mely langyos, mint a könycsepp és sűrű, mint a hajnali harmat. Lekívánja ezt az esőt a magas égről minden, a mi idelent van; a felhő pedig szívesen enged a kívánságnak, s alig érinti keblét egy gyönge légáramlat, már lehullik megkúszált köntösének egy-egy permeteggé változott foszlánya. A kövezetet síkossá simítja, megcsúsznak rajta a magassarkú czipőcskék; felföcscsen a féltett harisnyára a morzsányi harmat; kaczagni lehetne attól, olyan jól esik csiklandós borzongatása. A kicsi czipők tulajdonosa még keresi is loppal a kövek rovátkái közt futó patakot, hogy bele tapicskoljon, a hol észrevétlenül teheti. Hallani, a mint a gesztenyefa szélesedő levelére rákoppan a cseppfolyós gyémánt; látni, amikor összefut a víz a sok vékony éren s leszalad rajta a levél csücskéig, mintha fogadása tartaná, hogy mielőbb leérjen az eltikkadt földre. Fecskemadár suhan el szorosan a fű szálai fölött; tudja a kis falánk, hogy a mi rovar ilyenkor előbújik a védettebb szögletből: leveri az eső, ott akadni rá leginkább az alacsony fű között. Ha közben-közben kisüt egy perezre a nap, aranytengernek látszik a világ. A csendes eső megtisztít, megmosogat, iinnepiessé teszen mindent; por nincs a levegőben; a hány szemet felhajszolt a szél a magasba, megannyi esőcsepp kelt vele birokra; lenyomta, visszapaskolta a földre, átváltoztatta ólomnehézségű sárrá. Hiába telt meg a levegő párával, a nagy tisztaság átlátszóvá teszi; olyan szép és olyan üde minden; tele torokkal dalol a madár; csöpp szivében csaknem