Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

IV. Tavaszi szellő

III

. Tavaszi szellő. Valahára mégis olvad a hó. Semmivé válik benne az összetartó erő; az apró jégizmok elernyednek, összezsugorodnak és egyszerre csak megpattan bennök az olvadás folyamatában egy vízerecske, a mely elönti, tönkre teszi őket. A hópehely csillagos arcza könybe lábad; az ékes kis szélmalomszárnyak behajlanak, megtöredeznek; rövid haldoklás után elmúlik örökre a morzsányi fehér test, s egy csöppnyi vízzel szaporítja meg a patak erét, a mely susogva-csobogva fut, kanyarog, s viszi fodros hulláma közt a hegyek üzenetét a völgyeknek. Egy kérdés marad utána mindenütt, a mi benne van a m^X'ini levegőben, kiül a csupasz fák ágaira, feltámad a föld szik^ jf*' kadó porából: „hova lett a tavalyi hó?!". . . Nincs! nincs! AM megölte: ott játszik, enyeleg, kaczag áldozata nyirkos 1 nyoma fölött. Ott mulat a gyilkos, az enyhe tavaszi szellő. Felhő úszik, kavarog az égen. Csupa kéj az az édes nyujtózás, a mit véghez visz a mérhetetlen kék mezőségen; megmeggyüremlik a széle, barna esik húzódik benne a sűrűbb gőz irányán; azután egyszerre csak elveti magát, a mint nekitámaszkodik a nap sugára, s lesz belőle átlátszó pára, a mely fehér fátyollal vonja be a magas menyország egy kaczér darabját. A ki begyűri a felhő szélét, aki pajkos szolgája a napsugárnak és segit neki ezeralakuvá tenni az égi mezőségek pára-tengerét: ő az megint, a tavaszi szellő. Bársony : Erdőn, mezőn. 3 x, * könyvtára