Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXVIII. A halkirály

XXXIII. A halkirály. Az ecsedi láp egy tehetetlen óriás gyermek, akinek olyan jó, hűséges szoptatós dajkára van szüksége, mint a Kraszna. Ettől a folyótól meghízik az ingovány minden tavaszszal; nyálkás vérét felfrissítik a közéje zuhogó eleven hullámok. A hegyi olvadás, a tavaszi esőzés széles áradattá dagasztja a Krasznát, amely csak akkor apad le s szelídül meg újra, amikor a nyár pörkölő levegője szellőtlenül rezeg a rónaságon. De akkorra láp és folyó már összekeverte a benne megtermett életet. A folyó rablója, a falánk csuka, kifut az ingoványba s vad hajszával kutatja a hináros mélységet; a mocsárból felúszott kárász füstös oldalát pedig megfényesíti a folyó tiszta vizében ráhulló napsugár. Ezt a vizi életet imádta egy kis öreg ember, aki a Kraszna partján lakott. Ha a kikelet megölelte az elevenségre hajló világot, s mindenfelé lüktetni kezdett a megujulás: ő vigan indult el arra, a merről szemközt rohantak rá a zavaros habok. El-elbarangolt a folyó partján, hallgatta a kanyarodóknál a nagy locsogást s nézte, hogyan mossa, szakgatja a zenebonás víz a fűzfák kiálló gyökerét.