Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXVI. Vadorzók (színnyomatu képpel)

XXVI. Vadorzók. járod járatlan utaidat, megpihensz-e valaha?! Előtted a bizonytalanság, mögötted az aggály, körüled az ismeretlen veszély. Te nem törődöl azzal. Mert vonz a vágy, csalogat a legyőzhetetlen szerelem, a mit a pusztaságok s a sűrűségek iránt egyaránt érzesz. A magány üdvösséged, a kóborlás mulatságod, a gyilkolás ösztönöd, szenvedélyed. A síkságokon és a bozót homályában pedig otthon van a magány, hogyne lennél hát otthon te is? Hogy pihennél meg, a mig emberlakatlan térségek vannak a világon?! . . . Szabad vagy, mint a sólyom, de rabbá tesz a szenvedélyed; olyan vagy, mint a kalandor-idők rabló lovagjai: minden gonoszra hajló. Egyszer majd elmúlsz és nem marad utánad más, csak a hegylakók regéje, a melynek te vagy a hőse, a rettegése. Kihalsz végkép', ha nem lesz beláthatatlan rónaság, meg rengeteg-erdő, a hol meghúzd magadat, amikor szorongatnak. Akkor nem lesz az erdei vágásnak veszedelme; nem fogjuk látni többé a fák között az esti homályban elsurranó óvatos árnyakat, a melyeket jó észre nem venni, jó fel nem idézni, mert velők van a komorság, a halál . . . Délelőtt még csillogó fehér volt minden.