Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

III. Kis ínségesek

12 ^ Ökörszem villámlik itt-ott a tüske közt; egy pillanatra megmutatja magát, mint a bujóskát játszó pajkos tündérkölyök, azután huss! nem látni sehol sem, csak rekedt csettegése hallatszik szakgatottan. Vörösbegyü pirók mélabúsan sipol a bogáncs közt; egyhangú, unalmas szózata mintha Pán isten valamelyik félbenmaradt nótája volna. Aki csak itt maradt, apraja-nagyja, az mind oda iparkodik, ahol kéményfüst száll az égre; az ember közelében nem olyan elhagyatott, nem olyan üres nekik sem a világ; még a ragadozó héjjá is ott vonul meg ilyenkor a kertek aljában, ahonnan hirtelenében kilőheti magát a galambok közé s a gyanútlan tyúkokra. De ha a tél ravasz és sunyi mosolylyal lazítja meg februárius vaskarmainak a szorítását, az baj. Mert ilyenkor a hitegetett természet ébredezik, kidörzsöli szeméből a hosszú téli álmot, s amint az édes szép nap behinti verőfénynyel, attól nyomban kibontakozik minden a meleg bundából.