Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

III. Kis ínségesek

III. Kis ínségesek. ki a földet, Ha sokáig tart a tél, s kemény jégfoga közül nem ereszti amig csak egy csöpp joga van hozzá: az nem olyan nagy baj. Mert ilyenkor a pihenő természet egészen alkalmazkodik a hatalmas zsarnokhoz s csöndes dermedésben várja, amig az éles jégfogak egyenkint kitörnek, elvásnak. A hódunna alatt jól ki lehet állani a vihar tombolását; a szél korbácsa hiába csattog a havon, nem fáj az a földnek, az alvó növénynek. Még a mozgó állati élet is elég egykedvűen tűri a tél makacsságát, úgy se tehetne ellene semmit sem; azok a szabad teremtmények, amelyek megbíznak erejökben s szívósságukban és a kietlenség hónapjaiban is hívek maradnak szülőföldjökhöz: hozzá vannak szokva a szenvedéshez, megedzette őket a nyomorúság, egy-két héttel hosszabb vagy rövidebb ideig tart a keserves böjt, mindegy az őnekik. A varjú, ha látja, hogy bizony több kettőnél, s a sík hóvilágban egyetlen falathoz se juthat: beköltözik az emberi tanyákra. Seregestől lepi el a falvak s kisvárosok udvarait, amelyeket minden hulladéktól megtisztogat; este pedig meghál a templomok keresztjén, a zúgó jegenyefa koronáján, ahol közelebb éri azt, aki gondoskodik az ég madarairól. A sármány felborzolja czitromszinű begyét, s czirpelve szedi szét a szemétdomb tetejét; pihenőre a sövények vesszeje vagy szalmája közé tűnik el. 2*