Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406
XXI. Erdők szivében
123 nem csudálom, ha kedve támad rá, hogy eféle pecsenye-fogyasztó Patkó Bandivá szegődjék el. íme a szakácskönyvi meghatározása ennek a csudás eledelnek, ámbár keveset ér az így, papiroson. Vágni kell mindenekelőtt két villáságú galagonyagalyat, amelyet egymástól illő távolban leszúrunk a földbe: ez a konyha. Vagy két arasznyira a földbeszúrt villáktól jó tüzet rak apró száraz galyból Miska, a napszámos, úgy intézi bölcsen a dolgot, hogy a villák a szél felől levő oldalra jussanak. Ezalatt Kónya hosszú somfabotot farag meg nyársnak, s feltűzdeli rá a közel jövendő menyei mannáját. Áll pedig ez hazúlról hozott, s tenyérnyi szeletekre szelt finom bélszinpecsenyedarabokból, amelyek közé rétegesen egy-egy darab makkonhízott disznó szalonna-szeletei jutnak. Só és paprika magyar mértékkel adassék hozzá, de semmi egyéb ezeken kívül. Amikor a jó somfabot már csakúgy görnyed a kedves tehertől, ráfekteti Kónya a két villára, s a parázszsá roskadt tűzből tenyérnyi közelségbe kaparja valami kampóval a füst nélkül izzó részt. Ezután már csak a jó isten meg Miska napszámos a megmondhatója, hogy mi történik; én csak annyit látok, hogy egyre forgatja-forgatja valaki a nyársat, s egyszer csak elkezdenek a szép hófehér szalonna-szeletek rajta megsárgúlni, áttetszővé válni, míg a drága bélszin rózsapirossága lassacskán elhalaványodik szürkéssé, fonnyadttá; aztán halk, nagyon halk sistergés nesze keveredik a lombok tapsolása közé, kövér illattal vegyül össze a nedves fű kipárolgása; a füstöt jóitevő szellő szépen oldalt kanyarítja a gyönyörűen sülő húsdarabok környékéről, s legfeljebb a szalonnazsír kellemes páczolófüstje járja át a nyárson fülledő egész készséget, a mint le-lecsöppen a parázsra, s ott elsistereg, vékonyka füsttel, freccsegő piczi petárdákkal. Félig sült állapotában ki kell állania a zsiványpecsenyének még az utolsó kenet szertartását is, a mi nem egyéb, mint hogy Kónya kapja a kulacsot s a húst végiglocsolja borral, az alatt, hogy Miska napszámos meg nem szűnik forgatni a nyársat. Erre támad csak az isten-igazában való sistergés, de nem is telik bele azután öt perez, s már szedegeti le kitűnő szakácsunk a szebben sült darabokat, a melyek teljesen „érett" állapotukban újra visszakapják pirosas szinöket, hogy még rákacsintani is rovátkás bordájokra, csupa kívánatos ínycsiklandás. Pompás fekete kenyérdarabon osztogatja ki a szakács mindenkinek az illetőségét, válogatja a javát, cselédnek hagyja a silányabbját. Az éles bicska szinte sikkant, a mint keresztül nyesi a nagyszerű falatot, amely csupa íz, csupa zamat. Még Debreczenyi Miklós öreg bátyánk is megilletődött sóhajtással nyeli a felséges ételt, amitől mintha mindannyian szemmel láthatólag híznánk; utoljára 16'
