Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXI. Erdők szivében

XXIV. Erdők szivében. megijedni, ha kapunk is az áldásból, nem czukor az ember, kiállja. Debreczenyi bátya felpillantott kora reggel a párában füstölgő „Meszes"-re, abból ítélte le nyakunk közé a záport, de azért biztatott, hogy kár lesz » A papunkkal csak szent mise után állhattunk szóba; ha elvégezte lélekápoló foglalkozását, nem igen kérdezte az időt, de azért megnézte „szokásból" az időjárás-jelzőt. Ha visszament a mutató a „változó"-ra, azt mondta rá, hogy: „most már csak azért is!" — és megtöltette a kulacsot, a mely nélkül nagy fogyatkozása lett volna a pihenés idejére eső élvezetnek. Harmadik társunkat kérdezni se kellett. Neki volt egy olyan ködmöne, a melyről Noé vízözöne is szégyenkezve csurgott volna le; az alatt ugyan fittyet hányt minden nedvességnek, kivéve a mi a klipitklapatóriumból kínálkozott feléje ékesszóló illatozással. Egyszer csak, hipp-hopp ! ott voltunk, a hol akartunk; a zilahi Nyires berkeiben. Gyönyörű kis erdő. Ligetes szélein paradicsoma van a nyúlfélének; belső hajlásai alját sűrű bozóttal födi a vágás; abban kamaszodik anyányivá a rókakölyök. Tetején fiatalos erdő sudarai borítanak árnyékot a tiszta talajra, amelyen jó tanyát lelhetne az őz is, ha meghagynák benne nyugodni. Csakhogy a mi területet a Szultán, meg a két Bokrász közrekap, ott ugyan csendességet kedvelő vad meg nem maradhat. Akármelyiknek a hangja csendül is meg, bizonyos, hogy jó szimat csapott szagló idegeihez; pipogya Dudás ha meghallja a széles utakon való fel s alá nyargaltában: száz lépésnyire is úgy meghajtja az üres levegőt, mintha előle pattant volna ki a süldő.