Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XVI. Ősz az idő

91 versenyét: több mint valószínű, hogy őz hurczolja maga után a kopót, villámként fut előle toronyirányt, hogy minél kevésbé hallja a borzasztó nyafogást, amely kétségbeejti. Ezer szabály alól száz kivétel van itt is, de a tapasztalt vadászt semmiféle vad se csalja meg sokáig. Hamar megtalálja a „váltó"-t, ahol a hajtás forog, s ott nyugodtan megáll. Ha el nem fogy a türelme, előbb-utóbb arra fordul újra a halálos szorongásban levő vad, s puskacső elé fut. Az ember messziről hallja a kopók szakgatott csaholását, mintha közelednének a csengő hangok. Bizonyos, hogy a vad, amely sokkal előtte jár a kopónak, minden pillanatban kibukkanhat most már. Ahol ni! a lejtőn megriadva iparkodik felénk egy ostoba nyúl; egész figyelme hátra irányul, a hajtás felé; most egy vízmosás kerül útjába, jó alkalma van a szökésre. Nagyot lódít magán s hopp! már a túlsó parton guggol. Ott összekuporodik, s aztán teljes erővel kirúgja magát egy helyből; ugrott vagy másfél ölet, nyomban ismétli a cselt; szögletekben szökik még egy pár cselvetőt, aztán megiramodik mint a villám s eltűnik a szakadék aljában. Amikor a vezérkopó ümmögve, buffogva arra a pontra ér, ahol a nyúl átvetette magát a vízmosáson, kétségbeesve szimatolja körül a környéket. Elhallgat, meg újra kezdi az ideges, kapkodó nyafkálást; végre egyet gondol, neki szalad a túlsó partnak s felkapaszkodik rá; ott megérzi a nyomot, vidáman csahint, elkezd bolondul köröket futni, ráakad a kiugrás pontjaira, utoljára az egyenes iramodás vonalára s akkor uj kedvvel, tele tüdővel csaholva vágtat újra a megtalált nyomon. Ez a szegény nyúl ugyan meg nem menekszik, amig a bőrével be nem számol a rá váró vadásznak. Sok fiatal legény nem tudja, vagy nem követi ezt a türelmi törvényt, s ha hallja a kopók ádáz hajtását, neki iramodik ő is és fut ész nélkül a csaholás lármája után. Ezzel persze csak kergeti a vadat, mert hisz a kopó is a nyom szimatján lohol előtte. Egyszer azután elvész a kopóhang; ki tudja hol jár már a hajtás?!... Messziről egy lövés döreje gördül a dombokon át a kifáradt szeles koczapuskáshoz. Abból legalább megtudja, hogy körülbelül mely tájon terítette le az agyonhajszolt vadat egy nálánál élelmesebb vadász. 12*