Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

A PUSZTA FIAI KÖZT 79 belekottyanna a kerék. S az az egy berúgott ember ott elől, mind látja ezt! . . Hátul is van egy lovas bojtár, aki hírt vigyen az elsőknek, ha az utócsapatot valami baj érné. Előre száguld néha és meg nem botlik a lova ebben a sötétségben, az apró buczkák között. Már rég elhaladtuk a Takács-kopolyáját. Szomorú hely az. Egy magányos galagonyabokor a puszta közepén, mellette egy gödör, a melybe a szegény agyonvert Takácsot temette egyik jó czimborája. Ugyanaz, aki leütötte. Mindenki tudja, hogy ott egy ember fekszik. Hadd feküdjék, úgy se lehetne feltámasztani. A gyilkos maga szúrta le a sírgödör mellé a galagonyaágat, az ott megfogamzott s ilyen-amolyan fa lett belőle. Most oda járnak éjjente megpihenni a róna lidérczei. Mintha a lidérkék egyszerre csak megjelentek volna az emlegetésre: messziről kis fénypontok látszanak. Talán egy pár renegát csillag szállt le az égből, az csillog ott halvány, de egyre erősbödő világossággal. Az már a bugaczi pusztabíró tanyája. A gazdák vendégházának az ablakai ki vannak világítva : várnak ám bennünket. Se kéz-, se lábtörés! megérkeztünk! Isten éltesse Kelemen Jakabot, a bagolyszemű gulyásszámadót. De azért, hej be' csalódnék, a ki azt hinné,