Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

78 BÁRSONY ISTVÁN I G

S END kettő oka lehet a feldőlésnek s a vele járó következményeknek. S egy becsípett gulyás vezet bennünket ebben a sötétségben. Sokszor ért már az a szerencse életemben, hogy kisebb-nagyobb veszedelem közt felborultam, illő respektussal gondolok hát az ilyen eshetőségekre. Nyugodt megadással vártam a sors haragját, amely szinte kikerülhetetlennek látszott ezen a legsötétebb Monostor-Bugaczon. Alkudni kezdtem a végzettel magamban, mit kínáljak neki: a kezemet-e, vagy a lábamat. Pedig a nyakáról se nagyon állhatna jót ilyenkor az ember. Jó elől, az első szekér előtt, erős hang szólal meg. — Vigyázz! . . . Árok! S azzal tovább robog a vezető lova. A szekerek nagy zökkenéssel baktatnak át az árkon. Kis idő múlva megint hallom ugyanazt a hangot: — Balra térj! —- völgy! Kimeresztem a szememet, ahogy csak tudom. Csakugyan, jobbról jókora esése van a talajnak, abba bizonynyal belefordulunk, ha nincs aki figyelmeztessen rá bennünket. — Kopolya balra! hangzik jó darab idő múlva a láthatatlan őrszellem hangja. A kocsisok inkább a lovak ösztönében bizakodva térnek ki oldalvást. Alig látni a körforma mélyedést, hisz' be van az már hányva, de azért vígan fel lehetne dőlni, ha