Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

A PUSZTA FIAI KÖZT 65 A „belsőség" balsarka háromszögben be van terítve-födve kis darabon. Ott van a „holmi", aminek szárazon kell maradni mindenkor: a ruhaféle s azok a toilette-eszközök, amikről még egy gulyás se egykönnyen mondhatna le. A sövény falához pedig az edény, — az üst, a bogrács — támaszkodik rendben. Balra van a jászol, a számadó lovainak az istállója; annak a végéhez dől az elemózsiás talyiga, ami tulajdonképen egy góréformára befödött éléstár. (Az egyetlen, ami a pusztán rendes fedél alá kerül.) Ebben tartja a számadó az egy hétre való eleséget: a szalonnát, a kenyeret, a sót, paprikát, a tarhonyát s a kását, amiért hetenkint egyszer, szombaton, megy be a városba s ott összeszedi részarányosán az illető gazdáktól, akiknek a jószágát egy gulyában őrzi. Akkor viszi ki a „tisztát" is magával a cserényre, hogy röndben lehessen mindegyik bojtárja vasárnapra. * A szopós borjak vígan bődültek egyet, felelt nekik az anyjok a gulya széléről ; — a letelepülő üszők izegve-mozogva keresték helyöket a cserény körül, amelyet széles fehér szalagként öveztek attól fogva. S a cserény előtt ott állt Zuborgány Sándor, a hatalmas, tagbaszakadt, telivér gulyásszámadó, 5