Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

64 BÁRSONY ISTVÁN I GS END Ihol előttünk a cserény, a népdalok gulyástanyája. Elől, délen, (mindenkor délen) az „állófa", egy jó hosszú árbocz, fehér nyárfából, amelyiknek a csonka ágai alkalmasak arra, hogy fellépjen rájok a gulyás és úgy nézze a magasból: merre jár a domb mögött a gulya. Most egy tinó földi maradványainak a fele csüng le a közepéről, így szárítja a gulyás a nyers húst; kiteszi az éjjeli szellőre s hajnalban, mikor sütni kezd a nap, hűvös gyékénybe takarva rejti el. S a legforróbb kánikulában sem romlik el egyhamar a komodencziája. Ettől az állófától négy-öt lépésnyire vannak a tehénfejő czölöpök, amelyekhez éjjelre a szopós borjút köti a gulyás. Arról a tájékról aztán el nem mozdul a fia után vágyakozó mama. A borjak szomszédságában, észak felé, szemünkbe ötlik a cserény belsősége : a négyszögletbe menő, embermagasságú, erős sövénynyel bekerített „konyha", ahol nagy vasbográcsban fő a gulyáspörkölt. A sövény oldala négynégy lépés hosszú; ha eső esik, ez a magas sövény védi a bojtárt; ha fergeteg jön, akkor úgy se alhat, akkor a gulyán van a szeme, azt tereli, tartja együtt folyvást. Egyesegyedül a számadónak van „vetett ágya" a sövény mellett, a déli oldalon : egy szál széles lócza, amelyre szűrt terítenek.