Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

A PUSZTA FIAI KÖZT 61 Egy emberöltő múlva hiába járják unokáink a Hortobágyot, nem találják meg rajt' a puszta szűzi báját; hiába mennek ki vasúton állomásrólállomásra, a bugaczi homoktengerig: nem lesz ott egyéb, mint tanya hátán tanya és apró legelők, amelyeken legfelebb tíz-húsz gazdának a barmát őrzi a pásztor, a ki újságot olvas majd unalmában. Sietni kell annak, aki élő szemével akarja megnézni a cserényt, a nagy gulyákat, a lengő sörényű méneseket, a félnomád életű pásztornépet, amelyik szélben, viharban, fergetegben kint lakik a nyájával a nagy rónán, az isteneknek való szabadságban. * Négy szekér gördül végig a kecskeméti határ fekete homokján, a monostor-bugaczi puszta felé. Egy kis karaván, amelyik megéhezett rá, hogy belekóstoljon egy csöppecskét a pusztai életbe, megösmerje a magyar Alföld híres pásztornépét. Alkonyodik. Forró júliusi szél csap szemközt velünk s meg-megkavarja az nit porát; a finom homokliszt kezd bennünket szépen behinteni, megszürkülünk tőle lassankint mindnyájan s ebben a szürkeségben egyformákká válunk. Már elértük a „kenyérváró-hegyet", azt a kiemelkedő homokdombot, ahova régente azért ment fel a nagy pusztaságokról beljebb került pásztor,