Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

62 BÁRSONY ISTVÁN I G

S END hogy meglássa : jön-e már az asszony az étellel Kecskemét felől. Csak egyszer jött egy héten, de akkor kihozta a hét napi porcziót. Ha fogytán volt a gulyás a kenyérnek, biz nem csuda, ha „megmászta" kiváncsiságból a „kenyérváró hegyet" a hetedik napon. Most mind czivilizált terület az. Legelő sehol sincs, gulyának nyomát se látni semerre se, tengeri zöldéi, napraforgó virágzik a táblája szélén ; a tarlón keresztek várják a szekeres gazdát s az út akáczfáin sok-sok bábaszarka cserreg és veszekszik egymással. A jakabi pusztára is nehéz lenne ráösmerni annak, aki a felosztás előtt járta be ; úri világ van ott már : csinos tanyák, egynémelyik szépen bekerítve, csirke csipog a fű közt, galamb röpköd a fejünk fölött. Az ember szinte érzi a kőszénszagot, amit a sínen szaladó vasparipa prüszköl ki itt magából nemsokára. Kiszélesedik előttünk a világ s elnyel a róna minden utat. Az árokpartok gyér virága is sok most minekünk ; vágyunk a magyar sivatagra, ahol a laza homokban csak a pázsitfű gyökere kapaszkodik meg, onnan elsodorná a szél a felnyúló katángot s megtépné rajta a vérfű bóbitáját. Ha itt-ott egymagában virít is a pipacs: árván, csenevészen pusztul el lassankint a nagy szárazságtól s a haldoklás poézisával telíti meg sivár hazáját.