Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Robinzon szigetén

ROBINZON SZIGETÉN 27 Bog Demeter, az evezős, előretolta bikanyakát, úgy vontatott vagy tíz perczig bennünket; akkor elértük az ereszkedőt, melynek az irányától lesodorta volt a csónakot az erős hullámverés. Faderekához kötötte a halász a kötelet: kiszállhattunk. Mintha egyszerre elszakadtunk volna a világtól. Az esti homályban messziről, nagyon messziről villogott egy kis fény: a hajóállomás oszloplámpája. Attól egy aczélszürke tenger választott el bennünket: a Duna. Előttünk csupasz fák tömege, amely misztikus sötétségbe vész: az volt az erdő. Egy kis fehér ház szundított magányos egyhangúságban három óriás jegenye alatt: a Robinzon viskója. A halászok útban voltak már hazafelé, száz ölnyire is lehettek a parttól, alig hallottam evezőjök csobbanását; Robinzon szigetén nyilván nem volt kívülünk ember. Valami nagy állat ugrott a hátamra, majd földhöz teremtett. Ijedten kaptam a puskámhoz. — Csiba, bolond! — mordult rá Robinzon. — Ne féljen, nem bántja, ha engem itt érez. - A nagy ebugatta farkaskutya nem győzött eleget hízelegni, szörnyen unhatta magát a remeteségben. — No csak befelé, melegedni. Tűz ugyan sehol sem volt s a nyitott ablakon át tetszés szerint áradhatott be az esti párázattól nedves levegő, hanem az asztalon várt bennünket egy tele kancsó lőre, meg holmi hideg étel. Robinzon bácsi örvendve dörzsölgette a kezét.