Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Béka-nász

BÉKA-NÁSZ 21 ki a füvek közül a tiszta víz magasabb régióiba; egy piczi hal ijedten szökell ki a nádtorzsok tövéről s villámgyors czikázással, vissza sem tekintve, fut-fut csöndesebb tanyára. Fent a csalódott hímek nyugtalanul fészkelődnek s vörösfoltos hasokat még jobban felfújják mérgükben. Köztök szántogat czikk-czakkos, zegzugos szökelléssel a fürge vízipók, biz' észre se veszik. Az egész mocsár eleven a sok ungtól. De a tót békának, amelyik azt mondja : „cso-zse-je-toto

? cso-zse-je-toto ?" (mi az? mi az?), itt híre sincs. Még a magyar béka is hallgat, pedig be' gyönyörű, mikor az rákezdi : „adta teremtette ! adta teremtette!" Ezek a nagyhírű ugró művészek, a hatalmas sárgacsíkos haragos-zöld hátú, hófehér hasú kecskebékák, akik majd később szervezik harsonás zenekarukat, amelylyel bátran vállalkozhatnának Jerikó falainak a ledöntésére. Csöndes, esőt igérő nyári estéken, amikor a fülledt levegőt a felhős égboltból leszálló fuvalmak frissítgetik : megszólal a sásas tavakban a kecskebéka-had siketítő, fülrepesztő konczertje. Egy ezred, amelyiknek minden embere csontkereplőt forgat őrült lázzal; egy félország kávénénikéje, aki mind egyszerre szidja az ország másik felét ; egy millió métermázsa borsó, amit egyszerre gurítanak le egy mértföldnyi magas deszkafalról : — semmi ahhoz, amikor egy tízholdas tónak a kecskebékája esőért imádkozik.