Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Nádország

98 BÁRSONY ISTVÁN I G

S END rel. Gidó, a pákászom, int, hogy menjek utána a pocsogó sásasba. Majd tudja ő a módját. „Pity-pity !" — szól valami. A halk hang iránya felé kapom a fejemet; biz' a legkisebb mozgást se venni észre a sás közt. Valahol a nádas szélén vizicsirke fogdosta a mocsári rovart, az szólt, mialatt bebujt előlünk a korhadó nádtörmelék közé. Egy pár barázdabillegető surran el mellettem s játszó csivikéléssel, lenge, hullámos röpüléssel vágódik le a tarló szélére, a sás-zóna szegélyén. Futva folytatják ott kettesben a nagyszerű fogócskát nád-ország küszöbén. Egy kéregcsónyikhoz vezet Gidó. Araszos pocsogóban gyalogolunk oda; czipőm megtelik a láp langyos vizével; amint a csónyikba billenek : szortyogó nehezteléssel bugyborékol ki az iszap a talpam alá került sáscsomóból. Indulunk befelé, nád-országba. Az imént nagy karattyolás volt a nádas árnyékában, veszettül pörölt maga-magával egy nyiszorgó-hangú láplakos. Az a nádiveréb. Most, hogy arra felé szorítja a pákász a csónyikot: felrebben egy szempillantásra, de rögtön el is tűnik; arrább szökik ; egy nádszálról a másikra pattan s egyszer csak megint fujja-fujja Pán sípjába illő nótáját. Halk suhogás, csöndes zizegés kél: a csónyik szelíd erővel fúródik át a hajlós sűrűségen,