Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Napvirág

Héliosz, örök forrása a fénynek s a melegnek! te ősélet, te tűzből való isten ! Eléd járulok áldozatommal, hogy részem lehessen egy tekintetedben, amelytől tiszta életeszszencziává forr ki a vér s amelytől pezsgő vágyak élednek az agyban, a szívben! Jövök eléd a pusztaságon, ahol a hajnali csöndben harmat ülepszik a mezőre s ahol a rónaság keblére borulva szunnyad ilyenkor az élet. Kitárom karomat a halványodó keleti ég felé, úgy hívlak esengve : Héliosz ! Jöjj . . . jöjj ! Hisz' nélküled örök sötétség és némaság birodalma lenne a szép föld; hisz' nincs szinök, nincs daluk a sötétség árnyalakjainak. Az éji szél, ha beszélget önmagával: riadva kél, surrogva szárnyal, sóhajtva múlik el: azután megint csak a hangtól reszkető magány lippen meg mindenütt. í*