Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Rigóvölgy

98 oldal a bőgő bika felé; szemközt vele pedig, a fejem fölött, magasan, mintha egy másik agancsos hős felelgetett volna amannak, konokul, sürgősen. Éppen ez a szakadatlan egyforma válasz árulta el, hogy nincs ott másik szarvas, hanem csak a visszhang kötekedik a haragos nagyúrral, meg velem. * Hallgattam mind a kettőt; — az igazit is, meg a csalóka feleleteket is és úgy rémlett aközben, mintha halk neszek, csöndes roppanások, lágy mozdulások élesztenék néha a sűrűség nagy csöndjét. Nyitott szájjal figyeltem, hallgatództam. Hátha jön valami? Talán őz, talán róka. Mindegyik arról nyugtatna meg, hogy ha ő nem vett észre és meg nem szimatolt, akkor a söríés-had sem riad meg tőlem odabent, gyanakodva. A halk ropogás ismétlődött s nyomban rá éppen a bokromra röppent egy csacsogó rigó. Halkan beszélt; szinte csak gagyogott egy párat, aztán surrogva szállott arrébb. De ámbár jobbra röppent, a rezgő röpiilést balra is hallottam, jött amonnan is egy másik rigó; lebukott mellém a galyszövedék közé és egyet-kettőt csacsogva tovább állott. Mint ahogy nyáron kezdődik a zápor nehéz csöppek sűrjedő koppanásaival és aztán hovatovább mindjobban megered a kövér eső, amig csak egyetlen zugó-zuhogó ömléssé nem változik: olyasmi történt körülöttem. Kezdtek a rigók jönni-menni; — csupa énekes rigó, szőke rigó, amelyik mind egyazon irányból surrant errefelé és mind ugyanegy irányba rajzott tova. A levegőben halk, szakgatotí zúgás támadt;