Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Rigóvölgy

97 Az a „keresnyei gerinc" iít volí nem messzire, a tetőn. Gyönyörű panorámák nyilnak onnan a magános álmodozó előtt. A világos napos hegyi lapály hullámzatos tájéka messze terjed és ember ott csak ritkán mutatkozik. A dombhátas hegytetőn messzire lehet látni s ezer lépésnyiről is észreveheti jószemű vadász a legelő őzeket, amelyek az alacsony bokrok közt buja tisztásokon legelgetnek. Az aljban mogorva sűrűségek vannak ott is, ahöl aztán másfajta nép lakik. A kefesűrű bozót már a vadkanoké. Innen oda s onnan ide ellátogatnak a feketék. S én most ilyen vendégel vártam. Meghúzódtam egy cserje mögött s nesztelenül helyezkedtem el vadászszékemen; hisz mögöttem sötét szövedéke terült el a tüskevesszős bozótnak, amelyben, ki tudja, nem feküdt-e meg, közel hozzám a hajnalban iít járt kan. Alig okoztam annyi zörejt, amennyit a bujkáló róka, amikor átugrik az előtte levő galyon s azt halkan megrezzenti. Megültem csöndesen és éppen csak hogy kissé kifújtam magamat a jókora séta után, amelylyel idáig jutottam: máris megkondult előttem a tetőn egy rigyető szarvas harsonája. A hangjából Ítélve, jó bika lehetett; tüzes és erős; olyan, amelynek folytonos dudálása máris biztosíthatta ma esti szórakozásomat. Ha nem jön is erre vaddisznó, az a „trubadúr" odafent majd csak elmulattat a harsonáival, amelyekben minden változata benne volt a szarvasnép szerelmi ömlengésének és ingerült féltékenységének. Előttem is titkos, hallgatag sűrűség volí, mögöttem is. Az esti erdő barnasága terjedt körülöttem, elkeverve a közvetetlen közelségemben pompázó sötétzölddel. A völgyből hirtelen futott fel a hegyBársony /.: Az erdő könyve 7