Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Napszállat idején

51 a kinek azért van ez a neve, mert rendes körülmények között a szavát sem hallani. Még az ökreinek is csak úgy oda-odanyög; nyöszörgés a beszéde ha szól, de ritkán szól; azt is elintegeíi kézlegyintéssel, elmimikázza vállvonással. A „csöndes béres" tehát közeledik és a mikor észrevesz, megtántorodva áll meg. Keresi a fejét a balkezével, azután a fején a kalapját és a hogyan leveszi, egyet suhint vele felém, miközben majdhogy orra nem bukik, úgy hajlong, megilletődve. — 'esés jó 'síét kívánok, motyogja és megint károg egyet. Akkor látom, hogy csuklik; de mintha hörpintene hozzá. — Jó bor van Somlón, mondok. Megállani próbál és muíatóújjáí esküre mozgatva megnyilatkozik. A bor mindenütt jó, — megkövetem . . . Van ám itt — sok nyúl, biztat, látván a puskámat. És csavaros elmével jelenti: sietek í . . . Elkanyarodom, hogy mielőbb szabaduljak tőle. Kisvártatva hallom, hogy megint csuklik és arrább dübörög. A felséges fenyő-illat közé borgőz keveredik, minthogy felőle leng a szellő. Minden költői hangulatomnak vége van egy szempillantás alatt, pedig az imént még majdhogy verset nem irtam. Most már elém ne kerüljön az a bak, mert jaj neki. Nincs irgalom a számára. A vadász elvégre is vadász . .. Megyek, haladok, baktatok, bandukolok, és a mikor a nap éppen lecsúszik a nyugati felhő-függönyök mögé, akkor már kint vagyok a ritka akáczosban, a melynek a sorai közt sűrűn buja, zamatos füvek nőnek. Ha deliczia kell az ebadta bakjának itt talál. Annyi a finom zöldség, hogy ez bizony