Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Napszállat idején

Napszállat idején. Pünkösd másodnapján az irtásmajori ligeterdőkben kóboroltam. A nap leszállóban volt; de még teljes fényességével ragyogott. Az egész tájék olyan volt, mintha fű, fa, cserje, virág, az erdőig hajló nagy vetéstábla, meg maga az alig felhőzött ég is, minden mosolygott volna, Az erdő tele volt fülemülével, a melyek egymásnak felelgettek. A csattogás, a zengő trilla, a halk fuvolás panaszhangok egyvelege egymást érte. A felséges hangversenybe beleszólott egy-egy füzike is, egy-egy pintyőke is; azok most csak olyan paraszti nótások voltak a versengő virtuózok között, a madárdal első költőinek a karában. Az ünnep hangúlata mintha még szebbé tett volna mindent. A szomszédos falvakban most javában fújta a rezesbanda és a pünkösdi árboezfák körül tánczoltak a legények. Azok a fák le vannak ásva a „honorácziorok" kapuja előtt; a plébános úr portája előtt is, a tanítóé előtt is, a földesúré előtt is; egyiktől a másikhoz muzsikaszóval indított népvándorlás vezet; a legénység kiemeli az árboczoí, a májusfát, s aközben szól a zene; a lassan ledűlő, hosszant elvágódó fát azután tiz-tizenkét legény kapja a vállára s viszi be az udvarra, a miért kijár a borra-