Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A knyazovai nagyúr

27 erdő titkos katlanaiból terjedő füstgomoly; azután elkapta könnyű tesíökeí a levegő hulláma s akkor megritkultak, széjjel szakadoztak. Foszlányaikat lágy áramlások vitték, ringatták. Egy-egy hömpölygő ködhullám eltakarta a hegyoldal fonnyadt színfoltjait s az áttetsző ködréíegekben a felnyúló fa megannyi árnyképnek tetszett. Irtásos nagy hegy púposodott előttem. Meggörbült hátával ugrásra készülő szörnynek látszott. Az volt a „Jaszeno-vrch". Éppen a tetejére láttam. Folyvást lestem, nem jelenik-e meg a gerincén a bisztricsányi koronás nagyurak valamelyike. Daliás alakja milyen remekül rajzolódnék a mögötte szürkéllő esti égre! Néha, az éjszaka halálos csöndjében, lejönnek a szarvasok idáig, a vadásztanya elé. Megszokták a fakunyhót, amely olyan lehet nekik, mint valami nagy madár földre rakott fészke, és nem törődnek vele. Megáll a vén bika a kunyhó előtt terülő gyepes tisztáson s nagyot köhintve készül neki, hogy megszólaltassa az őserdők orgonáját. Hatalmas nyakát kinyújtja ; fejét egyvonaiba löki a testével, ettől a mozdulattól agancsdisze végigfekszik a hátán, Nyitott szájából gőzölgő lélekzete felhői szálldosnak szét, s egyszerre felharsan torkából a hősszerelmesek epedő és erőszakos dala; a vetélytársain diadalmas bajvívónak győzelmi kürtölése. A tújsó hegyoldalról s a hajlatos völgyekből felel neki a viszhang, vagy egy másik agancsos dalia. Hátha most is erre téved az erdők valamelyik kósza leventéje s mindjárt meghallom, hogyan dübörög odakint; hogyan vágja csülkével a gyepet; hogy kezd hozzá morogva a zord orgonáláshoz ?! Ki bír ilyen képzelődés közt nyugton maradni?...