Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A fülemüle

A fülemüle. Az erdő szélén fülemüle csattogott; azt hallgattam már régóta, nyitott ablakomból, a mig csak úgy meg nem bűvölt, hogy kikívánkoztam hozzá. Éjszaka volt s az őr imént fújta kürtjét. Úgy hangzott az, mintha lassan kongó óra ütött volna. Azután még zsibbasztóbbá vált a csend. Csak mink ketten voltunk még ébren: én meg a fülemüle. Elindultam virrasztó társamhoz az ősfákkal és sűrű bokrokkal buja kerten át. Útközben egy fehér cicával találkoztam, a mely lágy ugrásokkal iszkolt előlem a virágágyak közé, a hol békákat riasztott meg. A pici tigris meglapult egy ribizkebokor alalt s onnan leste, hogy ugyan mit akarhatok most idekint. Szemének zöldes csillogása úgy világított a bokorból, mintha szentjánosbogarak villództak volna a fű között. Néztem a csillagos eget, a mely sötétkék óceánként hajlott fölöttem a végtelenbe. Hogy el lehetett azon tévedni még a képzelet merész gályájának is; pedig hány világítótorony lobogó tüze égett rajta! Hallgattam a berkek lantosát, a kinek a dala most a másvilágok felé vitte a lelkemet. A fülemüle ott vert valahol a virággal hajladozó orgonabokrok táján.