Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Akácok árnyékában

87 tatlan ellenségtől riadoznának, úgy szálldosnak ki a lombok közül, a fasor bosszú, zöld szalagjáról. Ahogy ez a gyanús kirebbenés felém közeledik, találgatom, mi okozhatja a nagy nyugtalanságot. Ragadozómadarat, amely veszedelmes lehetne, nem látóik. Különben is attól éppen a védő sűrűségbe igyekeznék a gerlei. Az árokban bujkáló macskától nincs mit félnie. Csak ember lehet, akitől riadoznak. S lám, csakhamar meg is pillantok egy közeledő alakot, aki nesztelenül jön felém a lombok alatt, a puha gyepen, Zömök kis ember, a botja akkora, mint őmaga; kuvaszkutya kíséri, amely amikor megpillant, rámvakog. — Csiba te! — mordul fel az emberke. Azután megtoldja: — Adj' Isten, jó estét. Jó mulatságot kívánok, — Kendnek is; felelem; de miért estét, amikor még nappal van? és honnan tudja kend, hogy mulatok? Kicsoda maga? — Én a ihatárcsősz volnék; megkövetem az urat az este miatt; de amikor a nap bele kezd dőlni a nyugati felhőikbe, akkor minálunk az már esti idő. Azután, ha puskája van az-úrnak, akkor mit csinál vele:, ha nem