Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Akácok árnyékában

86 nyeli el

1 az égi párásaitól. Egymás után. siet három ilyen kis fehér felhőgomolyag, amely asz egyforma sietésben nem bírja egymást utolérni. Addig erőlködnek a versenyfutásban, amíg boltra fáradtan széjjel nem lapuinaik, gyenge ködldé nem válnak; de a fehér köd is mindjobban ritkul

1, fogy, s nemsokára csak a nagy kékség egy halványabb foltja mutatja, hol voltak az imént. A nagy csendet olyan hangok teszik, még igazibbá, amilyen a vadgerlék szárnyának halk suhog ás a, meg a messziről hallatszó komdásostoir pattogósa, amelyet szinte elnyom egy nagy, sárgaifekete poszméh dongó muzsikálása a fejem fölött. Feltekintek és megakad a szemem valamim, aminek a láttára rögtön talpon vagyok s utána kapaszkodom. Egy fürt akácvirág körül dongott a nektárrabló, amely ezt a tündérvirágot megkívánta. A következő percben már ón is szívom az aikiácifürt illatát, amely most még remekebbnek tetszik, mint tavasszal, amikor itt habfehéren világít a teljes virágzásiában levő fasor. Ez az akácos a környék vadgerléinek a pihenőhelye, s ,a könnyed suh an ású, villámgyors repülésű kis szárnyasok mind erre igyekeznek. De mintha valami nekem látha-