Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Az aratók dalolnak

75 aztán visszafordul és körjáratot tart a birodalmában. Egy nagyszájú sznnyogpusztító az, aki most jó kedvvel vadászgat. A holdfény gyönge világítása elég neki, hogy meglássa a zümmögő vérszívó éji lantosokat s elkapkodja őket, Fellibben, lelibben, kört kanyarít az árnyékos alagút boltíve alatt, abol ő maga is alig több, mint az árnyék. Hiába csap el alig két arasznyira a fejem felett, nem hallom a szárnya suhogását. Mindössze is parányi fuvalmat érzek, amelyről sejtem inkább, semmint bizonyosan tudom, hogy azt a kecskefejő szárnya támasztotta. * Tele van a lelkem a nyáréj hangulatával. A szabad világ most 'tündéri ragyogással van színültig. A köd ritkul odakint, s az alacsony, harmatos almafákon gyöngyök csillognak, mindenfelé. A hold végigvilágit a széles úton, amely egyenest fut keresztül a kerten; tisztán látni, amint egy másik éjjeli alak sunyit a ribizkesor mellett s minden keresztútnál nagy óvatossággal lapúl meg. Kis vártatva előre csúszik, nyakát kinyújtja s merőn figyeL