Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Délibáb

28 — De biz azokba se üssön, ha neon muszáj vele, egészítette ki, amikor egyszer megpihentem a tanyáján és a sudáregyenes szép jegenyefáit dicsértem. — Csak az a baj velők, hogy nincs elég árnyékuk, — jegyeztem meg. — Kell is ide árnyék, — vitatkozott. — Minek kell ide árnyék? A vetésnek nem kell, a gyümölcsnek sem kell, a szőlőnek meg még úgy sem. S én, ha kifekszem a napra, minden nyavalyámból meggyógyulok. — Volt-e már beteg, bátya? — Egyszer, amikor a szénásszekér rám dőlt. Azt is kihevertem itt a napon. Más bajom sose' volt. Ha csak akkor nem, amikor legénykoromban a fejemet belyukgatták. — Kocsmában verekedett, ugy-e? — Nem a'! Ügy ütöttek le hátulról. Élőiről nem is lehetett volna. — Valami haragosa? — Az lehetett. — Miért? — Fehérnép miatt történt. De már olyan rég' volt, hogy nem is tudom, melyikért. — Olyan sok volt, hogy még csak nem is emlékszik rá? Vállat vont; szipákolt egyet a pipáján.