Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Délibáb

27 Nappal van ós mégis sötét éjszakában botladozunk. Délibáb mutatja már a Kárpátok ködképót is, Erdélyt is, a bácskai Kánaánt is. Ma: tűnő délibáb valamennyi. A tikkadt magyar vándor szeme keresi az árva magyar pusztán a kútgémet, az igazit, akol az élet vizét reményű. De még az a kútgém is csak délibáb. # Megdörzsölöm a szememet, hogy elhessegessem róla a gonosz káprázatot. Nézem a végtelen magyar pusztát, amelyen a tavaszi nap aranya ömlik el s az enyhe fuvalom végigsimogatja a semlyékek apró víztükreit, meg a selymes füvet a széleken. Messze a pusztán elszórtan egy-egy tanya; a fehér falról még nem fogja el a napot a ház körül nyurguló fák galyszövedéke. A galyak még csupaszok. Milyen béke és csend van ott! Ráösmerek az öreg Csöngelei tanyájára. A háznak mind a négy sarkán egy-egy toronymagas jegenye nyújtózkodik. A gazda azokat villámhárítónak szánta. Ha leüt a menykö, azokba hadd üssön.