Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A mesgye

20 imádkozni. Amikor verejtékével öntözve a földet, amelyet művel, aratás előtt szétnéz az ember a ringó vetéstáblán: kedvét a mesgye minden virága segít mosolygóvá vidítani, a pacsirta pedig megmutatja neki, hogy kell felemelkednie a lelkével az alacsonyságból a Legmagasabbig. * De hajih! nem minden mesgye ilyen színesen virágos. Vannak üres mesgyéi is az életnek, amelyek virágot nem teremnek és esak arra valók, hogy a küzdelmek határát megjelöljék. Hány olyan kis óletparcella zsellórkedik az emberi nyüzsgés közt, amelynek még a mesgyéjée sincs virág, még egy szál vadvirág sincs! Pedig ezen a mesgyén túl már olyan új élet következik, amelybe virágos lélekkel illenék belépni. Bárcsak legalább a földi élet végén lehetne hát virágot szedni a mesgyéről. De mikor egynémely élet mesgyéjén nincsen más, csak vadóc, bojtorján, tüske, bogáncs, meg csalán, s ha mégis akad virág,