Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A mesgye

21 akkor azt valami mérges maszlag termi. — Milyen megnyugvás: túllépni az ilyet és szállani könnyű ílélekszámyon a mesgyétlen öröklétbe, ahol minden virágos ós ahol a földi reményeket égi bizonyosság váltja fel a megváltás hatalmával. Odaát pedig feleslegessé válik a remény; pedig a földi élet legis tenibb ajándéka éppen a soha meg nem szűnő, mindig felesillanó, biztató reménység. Ez hiteti el velünk, hogy az élet mesgyéjéig mégis csak elérjük végre a vágyott virágokat. De ha a mesgyén sincsenek virágok, akkor az egyetlen és utolsó reménység már csak az, hogy majd virágos lesz minden a mesgyén túl, a Beteljesülésben. Fut-fut előttem a virágos mesgye a két vetéstábla között ós hullámzik a zöld tenger; hajladozik a mesgyén a sok szín szivárványa. Ez itt a reményekkel megáldott földiség, virágos keretben, mint a templomi kép. A templom kupolája kéken fénylik le rám a beteljesülés magasságaiból. Az örök tűz is itt ég felettem és a melegével segíti élni a saját mesgyéje felé futó földet.