Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A mesgye

18 faltok sokféleségével hímes. A pipacs piros arccal mosolyog a fehér szék fű patyolatja között; a nyárrá hevült májusvége korán előcsalta a kék búzavirágot, meg a sárgaszájú, pirosnyelvű gyújtovány füvet; a katáng is bontogatja már nefelejcskék pártáját; sárgállik a kora reggel nyíló finnyás bakszakáli, amely bezárja a kelyhét, ha rámeilegszik a nap. Szendén pirul a lednek s a felburjánzó gyomok sokaságában cserkesz, eibir, meg rozsnak hajlós szálai kezdik kihányni bugáikat s kalászkáikat. Mindannyian egymásba, keverednek s ha a fuvalom beleturkál a színpompás tarkaságba, az ölelkező virágok közül felrajzarak a méhek, meg a zománcos szárnyú lepkék. A méh döngicsélve surran másik virágra; az eleven topázok-zafirok-rubinok pedig táncoló libbenéssel csaponganak a mesgye virágos szalagja fölött. Nézem, csudálom ezt a sok szépséget, amelyet még élénkebbé tesz a mellette terülő egyszínű zöld tenger. A keskeny vetéstáblák közt mindenütt ott díszlik az ezer virágból szőtt tarka szalag. Elképzelem, hogy valahonnan a magasból szemlélve ezit a képet, milyen gyönyörűséges palástját látnám a