Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Előszó

11 van; itt őz feküdt, Frists túrás a gyepen; vaddisznó járt erre hajnalban. A vágás lotmfbjai közt vörhenyes folt látszik; csak rozsdásra fonnyadt galy az, nem őzbak ... S aztán a nyomok hierogliféi!!... amelyek ösmerete mind hozzátartozik a természettanulmányhoz. Mindenütt ott vannak az áruló jelek. A lehántott facsemete arról panaszkodik, hogy a szarvasbikiák őt kínozzák az agancsuk tisztogatásával. A sáros derekú, kidörzsölt fa elmondja, hogy odajárnak a vaddisznók vakaródzani. A keskeny ösvények a sűrűségekből Iki, meg oda vissza, airira figyelmeztetnek, hogy ott van a vad forgója. Minden nyom és ősapa elárulja: ki járt ott. Még azt is, hogy például a szarvas suta volt-e, vagy bika; vén volt-e, vagy fiatal; sebzett volt-e, vaigy egészséges; lassan haladt-e, vagy futott. Mindezt osak hosszú esztendők gyakorlatával lehet meg,tanulni. Ritka ember, aki ebben a tudomány ham diplomára méltó. De az „érettségiig" mindenkinek illenék benne eljutni. Különösen az íróknak, költőknek, akik a hangulataik alapját igen igyakrau keresik és lelik a természetben. A szépirodálom a ,kiöltök" világa. De minden költészetnek az igaz lehetőség adja