Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Ázás-fázás

145 len üszője után. A havas bokrok tisztásain olyannak tetszett sötét alakja, hogy szinte megdöbbentem a nagyságától. Roppant agancsa messze emelkedett a bokrok fölé. Csak pillanataim voltak. Néhány másodperc és eltűnik a felséges látomány, talán örökre, a sűrűség között. — Nekifohászkodom és: — bumm! A szarvas jelzett; egy pillanatra megállott, azután elkezdett rohanni, lefelé, ahogy a sebzett vad szokta. Ügy robajlott el, mint a fergeteg. Amíg csak láthattam, folyvást szorongva vártam, hogy mikor zuhan le, hol esik össze, ahogy ezt már annyiszor láttam hasonló körülmények között De eltűnt, mielőtt elesett volna. Most mit csináljunk? Hisz most hiába próbálnók nyomozni; rettentő fáradság volna, ki tudja hova-merro és emeddig. Itt csak a véreb segít. A vadőr jelentkezett, hogy ő elmegy a kunyhóba az ebért. — Tessék csak szépen a saját nyomunkon visszatérni, mert amíg én úttalan helyeken levergődöm és visszajövet újra ott lehetek, ahol a bika a lövést kapta: eltelik legalább két óra. Most először is megjelölöm a lövés helyét; azután sietek a vérebért. Bársony I.: Az én világom. 10