Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Este

97 A horgászóval szemközt tüskebokron ólálkodik a vasfejű gáborján; leröppen a fűbe s kövér szöcskét ragad magával, amelyet ízibe felnyársal egy tövis szuronyára. Katángkóró szárán lesekedik a légykapó madár, fel libben a kavargó szunyograj közé és kiveszi dézsmáját, amíg arrább nem húzódik a megriadt apróság; akkor utánok száll. Még egy másodpercnyi mozgása a földnek, azután egyszerre halavánnyá szürkül a mindenség. Piros sugár után piros árnyék folyik szét a nyugati ég alján, a nagy ürességbe felszökő fény egyre gyöngül, nem kápráztat többé. Kelet felől, mintha zöldes-fehér üveglapon át szűrné meg sugarát : hideg derengéssel kél ki a holdvilág. Meghalt a nap. C£ Bársony : A szabad ég alatt. 7