Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Cigányország

82 ránk műhelyéből, amelyet cövekekre borított rongyos gyékény föd be. Az egyik kezéről két ujja hiányzik, azokat egy malacos koca kapta be a télen, amelynek visító ivadékát nem tudta a vályú mellől elég hallgatagon elcsippantani. Azután jön a „karnagy" palotája. Valamivel rondább a többinél, minthogy a minap ki volt meszelve. Sáros lábujjak nyoma látszik a fal vakolatján s kéménye alján vörösbarnára pörkölt zsindely csorba eresztéke int a tűzveszélyre, mint a „mene tekel ufarsin" óvása. Egy pár meztéláb motólál a pitvarbeli köszörűkövön; fent, a háziján, cinkefogót farag bodzafából a jövő idők Paganinija. A szoba mélyéből közös lyukon árad ki a tanuló brácsás kontrája, meg a nyers szalma tüzének orrfacsaró füstje. Repedt hegedűt nyaggat közbe-közbe « egy szakállas újonca Apollónak; drótos fazék zörgésével csittítja fattyát a kertben egy deli menyecske : fehér virággal tele akácfáról potyog le rájok az illatos hó, melynek a pihéje közt pillangó és méh kergeti egymást. Túl lakik a prímás. Öreg ember, de a vonója fiatal. Piros rózsabimbó-leánya fésülgeti, simogatja bársonypuha fekete haját a nyitott ablak előtt, derekán felül csak az ing van ; ha felveti a szemét: tekintete a szfinxé. Szemközt az ablakkal fát hasogat a „sováb" cigány. Fenstrálni jár, onnan a csúf-