Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Szüret

76 mindegyik; hátha valami paprikásnak való nyúlfira akadna. Csakhogy van rá gondja a fekete rattlernek, hogy előre kizavarjon minden oktalan állatot a nyugvó helyéről; utoljára neki sincs jobb dolga, minthogy neki essék egy egérlyuknak és alagutat vájjon utána a kavicsos homokba. Rázendül egyszer csak a falu bandája, hat szál szivarszínű süvölvény esik neki a muzsikának, hogy fölriad rá a szunnyadó kuvasz és a farkát behúzva elvetemedik a borház háta mögé. „Ihaj ! csuhaj! recepice krinolinba!" „Húzzad more!" — henceg a puttonos és diktálja a nótát. Megvetően néz végig rajta a prímás: csak nem áll szóba az aljassal, gondolja magában. De azért húzza, ahogy tudja; annyit ehhez is ért, mint a vályogvetéshez. Ócska ágyterítőből hevenyészett köpenyegféle takarja a hátát mindegyiknek, a borító alatt mintha púpjok támadt volna, pedig csak holmi szakajtókosár van oda biggyesztve a kapandó meg a lopandó szőlőnek. Mintha a nyila csapta volna meg, olyant ugrik hirtelen a brácsás. Valamerről egy másik banda nyafogat egy keserves nótát. Az a', devla hordja, a szomszéd falu sárdagasztói. A more megfenyegeti a borház tetejét és káromkodik egyet: „majd adunk mi nektek virtuskodást!". . .