Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Szüret

77 Jó szerencse, hogy a gazd'uram lefüleli őket; ott húzzák reggelig a sajtoló előtt, hadd szottyanjon egy kis táncoló kedve annak a két medvének a kádban. Csurog a csaplyukon a szürke mustlé, hercegkisasszony is megcsettenti valamikor utána a piros kis száját, ha ó-bor korában belekóstol. De a sajtolóprés csurgója alá most is odatarthatja a poharat akárki, olyan tisztán, halványpirosan szűrődik az apró likacsokon a zamatos nektár. Lelkesedve járja a taposó, mit neki a lassú ? Pattogós kell a lába alá, hogy ki ne fogyjon a tempóból; oda is kurjant csakhamar,' hogy: „Hej Luca, Luca, Luca, szól a duda, duda, duda !" amíg meg nem unja a dádé és kedvét teszi, csakhogy szabaduljon tőle. Puttonos be, puttonos ki; hull a kádba a bortermő bogyó és eltűnik, minthacsak a Danaidák hordójába eregették volna. Fizet a szüret; uzsorakamattal számítolja le azt a munkabért, amibe a szőlő gondozása tavasszal került. Hadd jusson hát ki a jóból minden ember fiának ; enni, inni kap, aki bevetődik; még a hat esztendős Miska gyerektől se kéri számon senki, hogy mi a mennykőtől olyan nagy a pucra, amig utoljára a kis legény maga is megsokalja a korhelykedést és nagy szorongással szalad ki az uti lapu közé.