Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Őszi mulatság

67 vizén és pákosztoskodik mindenfelé. Egyszerre a vezér elvakkantja magát. Bizonyos, hogy vad van előtte. Tudja ezt a kölyök is s amint megérti a riadót, ész nélkül robog a hang iránya felé. Azalatt a vénség csak egyre vakog, mély, kopott, rekedt hangon, amelynek mégis a legizgatóbb zenéje van az erdei csendben. Nemsokára együtt van a falka. Szimatot kap a fiatal kopó is, vágtat bolondul a friss nyomon s elhagyja a vezért maga mögött. Vak buzgalmában túl fut a szimaton; mire észreveszi magát, az öreg kani nyugalmas ügetéssel fordul meg oldalt a vad nyomán: nincs rá eset, hogy elhagyja többé. Folyik a hajtás istenigazában. A vad menekül. Az igazi vadász elfelejt ilyenkor minden fáradságot; a hajtás lármája lelkes tüzet önt ereibe, amely nem engedi az idegeit ellankadni. Együtt fut képzelete a szorongó vaddal, megérzi a hajtás minden változatát. A hajtás gyors : a kopó közel van a vadhoz; a csaholás hangja tompán ér fel a tetőre : a falka a völgy mélyén űz

1 a vadat; gyérül a hang, nyugodtabbá, egyöntetűbbé válik a lárma: a menekülő áldozat tért nyert; most elhallgat a kopócsaholás: a falka nyomot vesztett. De nem azért van ott a vezérkopó, hogy annyiban hagyja. Ismeri ő azt, amikor a vad rava-