Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Őszi mulatság

64 Az égen, fátyolszerű vékony felhővel vegyest úszik a költöző madár. Leszólogat a magasból, meg elsikkantja magát; a boglya tetejéről sandán pislog fel rá a lomha réti héja. Lebámul aztán a cickórós árokpartra, ahova kifut apró lyukából a mezei egér s tiszta-búzán hizlalt szalonnát kinál derekából a leselkedő falánk madárnak. A gólya régen elment. Fehér begye nem csillog már a réti sás közül; atyafisága, a szürke gémek, kitartják még az őszt is valahogy, amint az idő megengedi. Az elhagyatott mocsár marhajárta szélén csak a fecske-szalonka túrja az iszapot s nagyokat füttyentve suhan tovább, ha idegen mozgás kiriasztja onnan. A messze futó mezei út porát felrázza néha egy-egy ökrös-szekér, amelyet lassú ballagással kisér a gazda; fehéren, sárgán, meg zölden tarkállik ki a szekérről az úrimeg a disznótök, egy csomó kender van a tetejében ; jó lesz a magva otthon a csirkének. Az ősz szépsége terül mindenfelé. Sötét erdő hegynek emelkedő sűrűje szegi a rónát; piros levelű csipke-bokor terem az alján, hova-tovább megszaporodik a tüskés fa ligete, amely körül hamvas kökény kéklik és szeder-bokor fekete gyümölcse hívogat. Az erdő szélén magas szálfa koronáján keres szállást a húros madár; seregestül ereszkedik le onnan a völgyi szőlőkertbe; nincs ami elriassza;