Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

50 lenget üdvözletképen : szállong a halászcsérek nagy sokasága. Gazdag változatosság ez mozgásban és hangban. De ha nem háborgatjuk meg a nyugalom óráit, akkor is eljön az idő, amikor a lápi szárnyas megberzengeti tollát és felkivánkozik a magasba. Július végén, augusztus elején, amikor a nádtenger már rég benőtte az egész lápot s a vízimadarak fiókjai a rónavizekre húzódtak ki: addig próbálgatják biztos rejtekökben szárnyaikat, amig valahára elég erősek arra, hogy fészkök környékét légi úton is bebarangolhassák. A nyári délutánok alkonyatra hajló óráiban már megmozdul a láp s egy-egy őrszem, azután kisebb csapatok vonulnak el fölötte nagy körívekben. A csapatok ellátogatnak egymáshoz a rónavizekre vagy sülyedésekre ; hírt hoznak és visznek; számuk egyre nő; a mozgalom folyton fokozódik, s naplementével a lápi madár mozog. A fiatal ruca ügyetlen ingadozással szeli a levegőt; meg-megdobban benne, mintha elbotlott volna, azután tovább oldalog, ostobául tekergeti nyakát. A sülyedés, a rónavíz nem elég többé a vizivadnak, ki-kivánkozik a külső pocsogókra, az apró, langyos vizekre, ahova tömegesen húz el éjjeli szállásra. Csak a hajnal viszi ismét vissza a láp szivébe, a titkos tanyákra.