Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

51 De még akkor is jó ideig tart a jövés-menés, ami a húzó szárnyasoknak egyrészt légi tornája, másrészt szálláskeresése. Mikor azután az alkonyat leszállott s zummogó szúnyog milliárdja kavarog felhősen a rét s a láp felett: megjelennek csendes szárnycsapással a kísérteties rétihéjják. Éjjeli szállást keres, kutat mind; az esti szél megsuhintja a kákát és a nádat ; a rét megnyirkul, kiszáll belőle fürj és haris ; az orvok pedig csak húznak, keringnek, vonulnak tovább s az éji nyugalom előtt közé suhannak még egyszer a nádasoknak, ahol seregélycsapat ült meg s vigan karicsál a lármás nádirigó. A seregély felriad, a nádirigó elhallgat egy percre, amig a veszedelmes rabló el nem tűnik az esti homályban, azután az éji bogár zúgása közt folyik tovább a játék, a dal és nincs szünete az egész éjszakán át. Holdvilágos éjjel sokáig hallani a lápok vidékén azt a fütyölő suhogást, amit a repülő viziszárnyas húzása támaszt; de a sötétkék égen meg nem látni többé a fent libegő fekete pontokat. Hanem azért ennek a suhogásnak az altató zenéje mellett álmodik rétszéli gyékénykunyhójában a láp fia: a pákász. Cp