Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672
Tavasz az erdőben
4 gása s derengő éjszakákon egy-egy ordasnak hosszasan elnyújtott vonitása. Itt van a csend, mely megcsillapitja idegeiteket ; itt van a lombok illatos, édes lehelete; itt van a vadrózsa, ibolya, gyöngyike, ez a szentháromsága valamennyi illatos virágnak; itt van az öröm, az üdülés, az élet! A nyugalom ez eszményi országában, a nagy némaság közt, csodálatos inger csalogat. Az örök ifjúságnak, a nem muló szépségnek kiapadhatatlan forrása nedvesiti meg a föld porát, amelyből minden virág és minden falevél egyaránt felszívja magába a hiúság e legnagyobb kincseit. Sokat bújtam az erdőt egyedül. Az éj nem egyszer ért utói valamely csörgedező hegyi patak partján; holdas és holdnélküli éjféleken hallottam, láttam a bozót lakóit és jól éreztem magam közelökben. A korhadt tölgy, melynek féloldalát bénává hasogatta a viharok villáma : barátom volt, biztos útmutatóm a megtévelyedés aggályos órájában; a patak iránya meg esése többet mondott a rengeteg bármelyik pontján, mint a cicerone; kakukmadár, rigó, vörösbegy, mind az én kísérőim, soha unalmassá nem váló dalnokaim voltak, akik megszerettették velem azt a világot, amelynek bennök rejlik élő költészete. Tavasz vagy ősz, élet vagy hervadás, mind boldogsággal van tele ebben a világban s a kike-