Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

47 jól szervezett titkos rendőrséggel A sás közt, a fűben, a zsombik alján, a megszikkadt marhanyom fenekén lippennek meg valamennyien; a mocsári szalonkák sokféle fajából kerülnek ki, amelyek vartyogva csapnak fel lábad alól, ha nyugvó helyökön megzavarod őket. Valamennyi bevált a belső lápba, ahol a nádason túl bizonyára van valahol egy elrejtett sziget, amelynek a mocsaraiban meg nem háborítva folytathatják tovább sziesztájokat. Csakhogy odajutni már csak szárnyon lehet. A pákász rááll nádfonatú keskeny tutajára s a lápibottal betaszítja magát a nádas közt nyesett szük sikátorba. A következő percben el van szakítva a világtól, a nádrengetegből csak a kék égre lát; utja irányát semmi sem jelöli, úgy kell magát tájékoznia, mint a hajósnak a végtelen tengeren. A lápibot egyre munkában van; eleinte alacsonyan, majd mindig magasabban merül le a mélybe; a keskeny naszád siklik, szorul a sűrűségben, ahova a napsugár zöld fénnyel dereng le a locsogó lápi viz sárgás-barna felületére. Bármily nesztelenül csúszik is a csónak, mégis megzavarja az ingovány lakóinak megszokott nyugalmát. A lápibot halk csobbanására kittyegő törpe vöcsök csap el a csónak közelében; vizicsirke fut be az ér partján a legsűrűbb sás közé. A magas