Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

48 nádról szitakötő libben fel a kék levegőégre s játszva rezegteti a víz fölött csillámló hártya-szárnyát. A csónak orra előtt sárgacsíkos merü terpeszkedik; a nád hajlására ijedten kapja be hosszú evezőit s hanyatt-homlok lohol a fenékre, ahol nincs más ellensége, mint versenytársa, a fekete csibor. Sárga lápi-béka hosszan elnyúlva buggyan be a vízbe ; néhol vízipók fut, cik-cakban korcsolyázik s V betűt metsz a vízre tovasiklásával. A csíkrekesznél levegőre szomjas angolnacsík üti fel bajuszát; könyökig nyúlsz utána a poshadt hinár közé s mire a kezedet visszahúzod, csuklód fölött gubanccá zsugorodva találod a fekete nadályt. Gőte farol előtted; csiga-biga nyújtja szarvát a nád buzogányáról ; cigányhal villan keszegoldalt a lápibot aggasztó közeléből. S e fölött az egész néma világ fölött valami nyirkos párát hajt erre-arra a szellő; a lápi rothadás gázai furcsa dohossággal telitik meg a léget, hasonlóval ahhoz, amelyből lidérctűz támad az erdők mélyében. A láp illata ez, amelynek szokatlan erjedését bágyadtan szívja az érdes levegőre vágyó tüdő. A tovahaladó csónak megzörgeti a ropogó nádat; zöld fejű gácsér száll ki rá hápogva s nagy robajjal az árnyas vizekről; kis távolságra felszólnak hozzá a lent pihenő társak s a gácsér nehézkesen száll közéjök megint. Ott rónaviz van. Csendes,