Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tenger

36 • sziporkázó gyöngy forgatagból kicsap hirtelen a „hajókalauz". Kék szine eltűnik a tenger kék vizében, mely megóvja minden üldözéstől ezt a „cápák spionját." Az óceán rettegett hóhérja ott van közelében ; a hajókalauz, mint a jó vizsla, siklik előtte, mig hirt nem ad neki az áldozatról. A szellős levegőég mérhetetlen magasságában szállong az albatrosz. Az óceán komor keselyűjét egyre üzi az éhség lidérce; szeme mint a sasé, a repülése merész; ahová lecsap, temetés lesz ott, a temető az albatrosz feneketlen gyomra. Kacagó sirály vijjog alatta, nekivág néha selyemszárnyával, az albatrosz csak összekapja rá kiterített széles evezőit s lebeg tovább, tovább. A napsugár letűz a habokra, repülő-hal csoportját csalja a víz szinére; ha felröppen a szeles exocoetus, fregát-madár suhint felé s elkapja, mire igazi elemébe ismét visszahullna. Tengerek mesés világának csak halvány külső képe, amit látok. Ezt az életet még a napsugár teremti, amely nélkül lassú halállal sorvadna el a tenger felszínének ázalagja. Az a napsugár, amelyet nem fog el a felhő a víztől s amely szikrát csal ki az ingó tengerfelületről, mintha csupa tűzkő volna az egész és acélsugarak verődnének hozzá. A tenger csendes; fölötte láthatatlan sós pára leng és megsűriti a levegő hullámát. A nap fényes-